2_kép

Üdvözlöm!

Bene Ágnes vagyok, a Szaunatura Bt. alapítója és tulajdonosa.

1998-ban kerültem kapcsolatba a szauna építéssel.

Eleinte csak adminisztrációs vonalon, elméletben ismerkedtem a területtel, de az idő előre haladásával egyre mélyebbre ástam magam, és már a fizikai feladatokba is belekóstoltam. Nagyon tetszett!

Annyira megszerettem ezt a szakmát, hogy, mikor kénytelen voltam megválni munkahelyemtől, megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy továbbra is ezzel szeretnék foglalkozni! A lehetőségeim ugyan korlátozottak voltak, de mégis sikerült olyan családi vállalkozásba fognom, melyben a szauna építés is helyet kapott. Eleinte kisebb, főleg magáncélú megbízásokat teljesítettünk, azonban az idő és a bővülő ismeretségi kör meghozta a nagyobb feladatokat is (lásd.: referencia helyek).

Aztán ez a tevékenységi kör lett a húzóágazat, ezért úgy döntöttem, hogy kiválok, és önálló céget alapítok, mely a szauna építésre specializálódik. Így jött létre 2005-ben a Szaunatura Bt.

A munkák során előnyömre vált, hogy a szauna építést a szakembereket figyelve sajátítottam el, így nem korlátoztak és korlátoznak berögződöttségek, kiélhetem a kreativitásomat és fantáziámat. Ennek eredményeként olyan termékeket sikerült kiviteleznünk, melyet eddigi megrendelőim megelégedéssel fogadtak és a cég továbbajánlásával, illetve újabb megrendelésekkel díjaztak!

Az idő múlásával és a fürdőkultúra fejlődésével egyre nagyobb kihívásoknak kell megfelelnünk, és meg is felelünk! Szerintem jogos a büszkeségem, hogy már 4* szállodák teljes wellness részlegének tervezését és kivitelezését bízzák cégemre!

Mára a wellness egész területét felöleli termékskálánk. A nemzetközi kiállításokat járva keressük az újdonságokat és ezeket alkalmazzuk is.

 

 Bízom a jövőben, és remélem, Önnek is állhatunk rendelkezésére!